Építeni vagy írni?

Build_476x290Írni – annak aki szeret – annyi, mint szabadnak lenni, szórakozni, élni… Mi sem könnyebb – és minden könnyebb.

Írni folyamat, verejték… fáradtság. Amit sokszor a kezdő írók nem értenek meg… Ha az írást egy életbeli folyamathoz kellene hasonlítanom, akkor azt mondanám, olyan, mint egy kezdődő barátság.

Az öltet az ember, aki váratlanul az életedbe lép. A pillanat, amikor megjelenik felvillanyoz, és vágysz arra, hogy megismerd – behatóan. Én jellemzően kicsit türelmetlen vagyok, s próbálom gyorsítani a dolgokat – mindkét téren. Eddig ha jött egy ötlet máris írni akartam, ha jött egy új barátság, mindent azonnal tudni szerettem volna… aztán az ötlet pofán vágott, az barátjelölt begubózott. Mi a tanulság? Lépésben kell haladni, s az ötlettel érkező motivációt nem szabad a hűbelemindentmostazonnal érzésbe beletolni… Mert ahogy a barátságot, úgy az írást is tégláról téglára kell építeni, érzéssel, szeretettel, megértéssel… szabad kézzel: avagy kezeljük az ötletet is emberként, együtt csináljuk – vetkőzzük le a késztetést, hogy egyoldalúan irányítsunk. Kézen fogva, sokkal jobb az eredmény.

Így neveld a regényedet blog. A kezdő író egyik kézikönyve, én imádom. Sokat tanultam belőle, s mára az írásban(!) kezdem érteni, milyen az, amikor a motivációt nem csak magára a megírásra vetítem rá. Írni jó, tényleg! De hogy minden működjön, nagyon sokat kell dolgozni, építeni.

És építeni néha nagyobb élmény, mint írni. Szeretem a tiszta dolgokat. (Hozom a horoszkópot, figyeljetek!) Bika jegyű vagyok, két lábbal állok a földön, szeretem a praktikus dolgokat, a tiszta, precíz munkát, folyton jár az agyam, sok az ötlet bennem, és mindet szeretném megvalósítani.

Mármost ez az életben úgy jelentkezik, hogy szeretek tisztán látni, szeretem egyenességet, és néha mániákusan irányítani akarom a dolgokat. Utóbbi hiba, de elkövetem sokszor(!), és próbálok kigyógyulni belőle. (Nehéz, de azért kezdem egyre hamarabb észrevenni, hogy már megint én akarom, hogy… aztán feleszmélek.)

Az írásban eddig a csillagjegy adta adottság úgy nyilvánult meg, hogy: írtam-írtam-írtam-szerkesztettemmertnemjó-írtam-visszatöröltemhogynagyonszar-írtam-írtam-bakkernincsívenemérsemmit. Tényleg! A fentebb említett blog olvasgatása után jöttem rá, hogy a praktikusság, a tisztánlátás nálam akkor fog az írásban jelentkezni, ha először nem írok, hanem építek. És ez kész felüdülés.

Az ötletből építeni állati élmény. Élni a valóságban természetes, és a karakternek is pontosan ilyen természetesnek kell lennie, hogy a fantasy világban él… ergo az írónak is otthonosan kell mozognia az alkotott környezetben, amit nem lehet elérni – véleményem szerint – csak úgy, ha pontosan tudom, hogy Jóska bácsi miért kaparja az orrát, ha süt a nap, vagy miért természetes a sivatagban az élet csíráját látni egy mágusnak.

És éppen ez tetszik a világépítés folyamatában – jelenleg jobban szeretem, mint magát a sztorit írni, mert utóbbitól rettegek -, hogy egyre tisztább a kép, egyre élőbb az egész… egyre erősebb! Az Ötletgombolyag egyszerűnek látszik, pedig ahogy egyre inkább kibomlik úgy mutatkozik meg a mélysége, a tisztasága a lényege.

(Mondom, mint a barátság – idővel mutatkozik meg a szépsége, csak hagyni kell saját útján fejlődni.)

Konklúzió – a címbéli kérdésre a válaszom: építkezni ÉS írni. Mert kőről kőre haladva lesz a ház, az utca, a város… a világ… a regény.